valahogy mindig megvirrad előlép a jövő

takarásából csapzottan a másodpercmutató

ideges rángatózásától vagy álmatlanságtól

kimerülve a virrasztók óranyelvén elszótagolt

éjszakák után is reggel lesz valahogy mindig

egyszerű csillagászati földrajz

csak legyen miért csapdába ejteni a sötétet

és felesküdni a világosságra nem hirtelen

feltört cukorfilozófia csordaszellemében

divatboldogokkal menetelve hogy másként

juthatnék vissza önálló teremtéstörténetembe

maguktól nem maradnak el a jelenések

mi kezdetben volt majd szétválasztatott

mind a helyére került végül engedni kellene

vigye a mérhetetlen űrt egészen eltelít

aláz beszéddel hallgatással az agy örökké

hátra van örökké vissza örökké egy nyomon

felesleges körök egy mandalában