magunkra maradtunk lidérceinkkel

a szertartás kijelölt idején a hegyen

szebb ruháinkban cserzett bőrben

felékszerezve az örök ígéret asszonyai

méltatlan szerelmed széttép felmutat

láttál elégszer pogány áldozati oltárt

nincs kétség mégse fogod menekülőre

önként kimetszed a haragot és a bosszú

rosszindulatú daganatait megroppan dörgő

beszéded alatt a szikla féldrágakövekben

zárványosodó szavakat mormogsz azon

a nyelven amin halálodig szeretni fogsz

szemem sarkából figyellek felkavarodik

a por félek megkövesedik a hűség mielőtt

valaki magára formálhatná vagy kimarad

a szútra szövegéből az újrakezdés mantrája

az se biztos elkezdődött-e egyáltalán odafent

emberhúshoz szokott keselyűk szép ez a körzés

jó volna a felső világok valamelyikében máris

vágy mérgezi a karmám forgásban maradok

papnő és szelíd állat semmi különbség ketten egy

annyira rettegnek a késtől mint a bizonytalanságtól

te meg én engedjük el őket legalább annyi legyen

hogy nem idegenek véráldozata árán szabadultunk