nem keselyűk csak varjak ellenfényben

a vezetékek fölé köröznek egy ikonikus

arcot olyasvalakiét akit senki se látott

se a múlt kazamatáiban se india harsány

színei között a mérsékelt égövi november

szakadozó monokróm hajnalaiban végképp

korán van a teljes éberséghez a zsongó

félálomhoz túl hideg de ott az arc homlokán

villanydrót-ráncok mért éppen türkiz a szeme

lehunyva észre sem vesz pedig itt vagyok hé itt

egészen lent a legalsó százhatvan centiméteren

a kipufogógázok és a gyorséttermi hulladék

közelében viszont ugyanúgy középen akár csak te

ahogy előtted-mögötted megnyúlik az idő hát

előttem-mögöttem ugyanúgy bárhogy számolunk

az időtlenség meridiánja vagy vagyok lét és ige

két determinált sínpár között keresve a középső utat

tartsanak deviánsnak vagy antiszociálisnak akár de

nem cseverészünk és nem cserélgetünk jól bevált

recepteket mantrákba burkolózunk mi ketten

egyedül beyondba stúdióhangzásba utcazaj helyett

egyetlen élhető galaxisról egyetlen éltető színről

meditálva hosszasan az első száznyolc szem után

a következő körre fókuszálva amíg lehet amíg csak

nem kúszik be valami társadalmilag kikerülhetetlen

valami erőszakos felszínes de végletekig öntudatos

nemnarancs