amikor nem egész világos vajon miért és

hol maradt ki az a sor a teremtésből az egót

megtámasztaná egy masszívabb reggel de

folytonosan felszaggatja mellkasát a szabad

terek iránti csillapíthatatlan éhség hol vannak

azok a testalakú horpadások amikbe pontosan

beférne minden amit idáig elhátizsákolt az ember

jó volna tudni merre van az az egyetlen hiány

aminek különös formáját tökéletesen kitöltené

nem dolgom sokakkal kéz a kézben sötétben

botorkálni magam kell menjek emelni a lámpát

haladhasson aki jönni akar nem kérdezni nem

várni nem törődni az értetlenség vakfolyosóival

ugyanúgy nem megyek semmire érzékenykedéssel

ahogy idegenek kipróbált jóindulatú tanácsaival

nincs más lehetőség mint mielőbb kijutni innen

vagy idejében megtalálni azt az egyetlen hiányt

ami formájával teljes valójában körbevesz