sávokban alszol alul a föld csorog masszává

hengeredik és mégis működésnek nevezi magát

sose volt kevesebb valahogy mindig belefordult

egyik a másikába hát ki foglalkozik mostanában

a tér meghatározásával az a tiéd amit kitöltesz

legyen másoké a felfedezés mámora dicsősége

a bölcs szemlélődés legalább akkora kielégülés

nyugszol nincs mit felmutatni ellenségeidnek

de elég is minden érvelésből bizonygatásból

dolgok változnak emberek mennek nincs ezen

mit moralizálni bent végleg elaludt a tiltakozás

csak megszokott mozdulatok vannak az illat

nagymosás után ahogy minden a helyére kerül

magad is az vagy szekrénybe hajtogatott ruha

pontosan mint a tűhegy mégis megérkezel

nincs idegen kilincsek bizsergése tenyered

négyszögében racionálisabb lettél a pontnál

sima akár a kéziratpapír nem vagy veretlen

de szándékkal egyre ritkábban ölnek viseled

amid van s egy gyémántvágó keménységével

karcolod magad darabka közeli történelemre