és szabadon engedé őket a kerten kívül

cselekedjenek a maguk belátása szerint

és ők

erős hajlékot emelnek fejük fölé elválasztva

idegen vadak országát a magukétól de nem

szentelik meg épülő falaik helyét nyugtalan

alszanak minden éjjel éles tőr vánkosuk alatt

áldják és uralják völgyeikben a szelíd vizeket

de megfeledkeznek dölyfösségükben a kútról

reggelre elfordul gyökereiktől az élet és szikes

szívükön felragyogó gyémánt kiütközik a só

megemlékeznek halottaikról és törvényoszlopot

faragnak magjaiknak de elvetik apáik egyszerű

tanításait így híján maradnak a folytonosságnak

nem lesz hová visszafordulni ha leáldozik a nap

olcsó prédikátorok szavait mormogják mert

senki nem mutatta meg a tiszta búza és az ocsú

szétválasztásának módját idejében most furcsa

tekintettel mérik aki a kenyérért imádkozik

könyörgéseikben esdekelnek és hűségígéretet

tesznek aztán hátat fordítva nyomban kitörlődik

emlékezetükből a hála örök méltatlankodásban

hallgattatnak meg az ő érdemeik szerint