emeld ki mellkasod a világ térdei alól

ki kellene menni oda ahol a többiek is

járnak az ő benzin- és hamburgerszagú

találkahelyeikre beszélni beszélni amíg

összeaszik a nyelv akár a múmiáké egy

korty víz és feloldozás nélkül bármiről

odakint éhen vesznek a keselyűk csak

a belső szobákban élők fölött köröznek

rendületlen türelemmel és várakozással

égbe temetés szertartásai a harmadikon

megadnád magad az apróbb állatoknak

ha egyszer véletlenül fel akarnának falni

feszít újra feszít mint ketrecet a fel-alá

járkálás fojtott dühe a cella faltól falig

végtelen visszaverődik a tehetetlenség

és interferenciát képez a nemakarással

közöttük belesüketül a csendbe és hiába

támadják hátba még ismerős hangszerek

most mégis mi lenne jó hatalmas adag

édes és nehéz ami lehúz és ott maraszt

vagy égjen föl minden megint és legyen

sava meg borsa a pusztulásnak élvezet

ahogy beomlik buddha végtelen nyugodt

homloka mögött a négysávos autópálya