miféle mértéket tartson

ondolált felhők mögött

és gyors folyású hegyi patakok kövei alatt

akinek a szabadság úgy zuhant ölébe

hogy nem maradt öle de kétsége sem

amivel megpróbálhatná

kizökkenteni az állandósulást

arcátlan nyugalmából

megmerítkezik újra meg újra

talán még tiszteletből

de a meggyőződés konkrét jelei nélkül

csak víz az és kavicsok

egyre távolodó jelentéstartalommal

szégyen hogy belül annyira fás

amennyire kívülről kérgesnek

igyekszik látszani

ha idejében megjegyezte volna

a kezei között elhervadt virágok nevét

és a csúcsra vezető ösvény kiindulási pontját

most látná az atomi részektől az erdőt

és a galaxisokban a hegyeket

de csak lefolyástalan sós tavak maradtak

azzal kell beérni ami van

ostobaság volna mást gondolni