a várakozás lassan az időre szikkad

durva és szálkás rostjai felsértik az

alvó köldökéből minap kivirágzott

lótuszt ahogy ébredve magára ölti

darócnapjait csak tűnik büntetésnek

a látszat ellenére vagy tán épp azért

vezeklésnek helye nincs nem füllel

hallgat és nem szemmel néz nem

kellenek pontos térképek se mástól

hisz ott az univerzum legbelül

kilombosodó bodhi fa te áldás

koronázd örök uralkodóvá a rendet

és a világosságot a középső úton

vedd el a nevet és vedd el a formát

egyetlen pontba sűrűsödik a hűség

lények milliárdjaiba rezegnek át

a szent szótagok ahogy kitöltik a hit

agyagedényét mielőtt végleg megtörik

a test és magára marad az elme ott lesz

majd aki omolhatatlan és másra nem

támaszkodik benne a nyugalom mert a

teremtettből és alakítottból ki lehet találni

és ha ismeri a bőrre tetovált szitakötők

egyszerű tanításait már semmi nem

választhatja el az örökkévalóság ölétől

csak egy hanyagul odadobott fogadalom