ismerős köd gomolyog odalent ólmozódik

a józan ész árkaiban tán ezért taszító mindmáig

ami kék a furcsán lebegő bizonytalanság miatt

másfél millió éve nincs magyarázat miért tűnik

el hányszor hagyja még maga után a nyirkos

kétségbeesést és az esküt hogy eljön majd újra

már az ergaszter is érezte hidegét gerince mentén

hasonlított a fájdalomra futott tépett körömmel

majd megfeszült és minden idegszálával figyelt

sártól és vértől mocskosan de nem voltak vadak

hogy érthette volna csak valami égő homályos

tompaság szorította ahogy magára maradt

a paraszt lehetett kelta vagy gepida talán arcán

sebhely sose kímélte magát estére odafeküdt

asszonya mellé egyszerre eltűnt belőle a harag

de mikor hajnalban ujjai között elfolyt az élet

ezzel a hirtelen leszálló köddel odaveszett

az éhezés és a csontfésű értelme mindörökre

a katedrális lépcsőjén az öreg békés arcú férfi

megváltást ígért és árult bűnbocsánatot odabent

pufók angyalokat festett a mester az utcán pucér

kölykök kushadtak a porban patkányok vitték el

azt a keveset mi tartalmat adott az imádságnak

s a ködben újra eltűnt isten mennybéli trónusa

sah dzsahan nem a földbe kezébe temetkezett

elmélkedett az örökkévalóság szerkezetéről

és emlékművet állított fehér márványálmainak

hogy menekülhessen a hiányérzet tisztátalan

tüzétől elfojtott kiáltásai kúsztak az oszlopok

lábaitól az égig de nem szabadult a köd ridegétől

a grófnő távozik jelentette az inas keményen

harangzúgás kísérte a hercegségen végig valahol

oroszország távoli zugában feketéllő fenyvesek

között ahol a megtorpanó idő maga a halál

kibírhatatlan várakozás céltalan és remény nélküli

akár a folyton szitáló apró szemű homály

aztán fegyveresek jöttek ropogtak éjjel ropogtak

akár a csontok éveken át amíg csak bőr maradt

és bőrbe kötve minden történet a jóról választás

helyett szelektálás de már az érkezésnél alászállt

a köd egyszerre forró és jeges akár a rémület

miféle hitet veszíthet még aki a pokolba került

s ahol már nem a halál csupán a rend és a törvény

uralkodik a döntés szabadságáról himnuszol a jog

még mindig zsibbaszt az elemi magány kék köd

epidurálisan de nem hat csak a biomechanikára

érzéstelenítő kellene vagy egyetlen tökéletesre

kifutott élet valamelyik nem túl távoli jövőben