a megrekedés

szabdalt szalagok élezett végek elvásott fogak

a szemüregben keserű zselé beljebb már semmi

hangosan tóduló vér csönd vagy iszonyú zaj van

aritmia légszomj elemi életfunkciók minden más

kiékelve a rámpán korántsem egyensúlyhelyzet

ez hát a hirtelen halál a kétségbeesés és összeomlás

napja végzetes maga a vákuum teljes elsötétítés

fekete lyukba zuhannak a tervek onnan se ki se

az üresség szétáradása

az idő egyáltalán nem rövidül ólmozott nappalok

odakint eső állítólag nyár bárhonnan érkezik

unott arcát mutatja érdekes eddig mindennek

színe volt mikor lett tartalmatlan szürke és fakó

a féltékenység legalább nem hivalkodik senki

nem beszél ne is szóljon lőporos hordót a föld

belsejébe ezermilliárd atomtöltet egyetlen szívben

képtelenség és úgyse és mindegy és felesleges és

az edény kiürítése

legyen vége az önsokkolásnak rossz gondolatok

bombatölcsérei mentén végzett mutatványoknak

az egész artista világ egy kifeszített kötélen libeg

csak annak félelmetes aki görcsösen féli a halált

az indulat lenyugszik mint a nap ha zuhanni kell

mély levegő ott lent a szabadulás vizei lesznek

amikor elmúlik a harag a fájdalom és az önzés

nyilvánvalóvá válik a lehetőség go beyond

a jelenségek üressége

nincs ami jó és nincs ami nem ha van hát úgy

ahogy az elmében megterem nem valóság nem

képzet nincs vonzás nincs hiány nincs önvaló

káprázat mindez csak érzet vakon gyötör de

látóvá tesz a felismerés minden lélegzetvétellel

könnyebb a létezés természetében lényeget látni

önmagában minden csak az ami függetlenül a

rásatírozott érzések valósnak vélt illúziójától

gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá

gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá

gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá