villámhárítókon piruettezik az este hirtelen
leugrik földig feketébe roskadnak a házak
szétlapul és elfolyik mind akár a vénasszonyok melle
kék lombok fednek takaróm tekintet buja bokra
volt ágain kusza fészek mára meddő és madártalan

megrepedt üvegpohár a csönd is csordogál
valami zöld lötty talán az inspiráció
felülírt naptárlapok napja ez csupán töröl
és újratervez Isten meg végzi a dolgát
vagy marad őszinte részvéttel mind ki van

behúzta tömör tölgyfaajtaját a múlt
csak az az embernyi rés nyílt huzatolja a házat
kísértetek járnak be rajta gúnyolódnak
ugyanazt ismétlik egyre kezükben mirtusz ág
dobálnak rohadt paradicsommal és szorongással

ha sötét van úgy is maradjon