a felső hámréteg leválik lassan
de a bőr alá ültetett chipben
egyre kering a kóbor áram

ki tudja nem vagyunk-e Antonius és Cleopatra
vagy Philemon és Baucis ki tudja
halhatatlan szerelmeinktől századok izzanak

pillanat kihagyás nélkül perlekedik az elme
elnyeli minden idők tükörmélyeit
bezúzott vallomások a párnacihában

ezek már visszadátumozott ölelések
intenzív illatuk hajnalban megöl
akkor felkerülnek a győztesek dicsőségfalára