Hirtelen ott terem a tenger
a narancsvörös szirt beleszakad
Vénusz elbűvölve nézi majd leül
haját kibontja lassan újratűzi
fényszeplős válla megremeg
finom ujjával kis köröket rajzol

tudja már

szemébe óceánok gyűlnek elköszön
kavicstól szirttől füzesektől
a szépség grádicsain lesétál
kicsit időz és visszanéz oda
hol a föveny körberajzolta arcélén
rekedt hangú sirályok énekét

Egy gyöngyöt hagy a parton
és alámerül