Az igazság rügyenként pattan világra.
Pamacsnyi zöldek még,
de öntudatos fejjel énekelnek
rigótestvéreik gondos oltalmában.

Tavalyi gallyakkal piszmog egy madár -
hosszan válogat és elrepül,
csőrében viszi a májusi reggelt,
mikor az első tojás megreped.

A fákra visszaakaszkodnak az almák
is lassan – némelyik új férget etet -,
most még szemérmes göbökben
óvják maguk a hajnali fagytól.

A délelőtt üde, mint a lányok -
fiúszemekben hamiskás mosoly.
Majd lesz olyan, hogy félreérthetetlen
szerelemmel fűszerezik egymást.

Ember, bokor, gyík kúszik a napra,
meleg nedveik szimultán keringnek,
s a délután egy mozdulatba sűríti magát
gyökerek és koronák között.

Torz lelkű, öreg papok
pokolról beszélnek.