Milyen szép ilyenkor az Andrássy út!
Derékig fénylő fasor ünnepi menetelése,
néma és titokzatos, fenséges és vonzó.
Meg kellene állni az Oktogon közepén,
minden irányba kitárulkozni a fénynek,
tisztítson, emeljen, elcsitítson.
A könyvesbolt kirakatán átizzanak az arcok;
valami különös egybetartozás kígyózik
barna asztalok között.
Biztos kezek írnak
üresen hagyott első oldalakra
szerényen büszke neveket.
Antológia.
Térey...

Másik szentély felé tartok.
Mintha tisztább lenne az utca is erre,
a tócsák elmaradnak lassan,
másik irányból csorognak a fények –
aranysárgák talán.
Adventi csönd a kandallós szívekben,
várakozással, békével,
befelé figyelő elmélyüléssel.
Még rezzenetlen húrokra feszülő dallamok.
Csodaváró falak.
Fönn a párkányokon ülnek az angyalok.

Zene indázik a sorok közé lágyan,
elkésett szárnyak suhogása,
az első moccanatlan pillanat.
Az érkezés.
Apró, törékeny, egyszerű.
Tekintetébe kapcsolódom –
és elmerül a nap, a vonatom, az Oktogon,
el a költészet, a hideg és a csönd.
A Hang marad csupán,
a mindenségen átívelő, napszerette,
tűzzé tett hitektől távol ragyogó Hang.
Égbe repül és a földre borul,
csillagokkal, holdakkal, univerzális,
táguló világegyetemnyi gondolatokkal,
csak látszólagos összevisszaságban,
mert igazából Ő köti össze őket,
mint a madarak röptükkel az eget,
minden gyönyörű röptével ejtve egy sebet,
mert ami szép, az elkerülhetetlenül fáj is egy kicsit.

 Jóságos, öreg angyalok mosolyognak a karzaton.

Egészen aprónak tűnök,
már minden idegszálam összeköt Vele,
része vagyok a világnak, amelyben mozdul,
varázslat nem enged, hiába félek a repüléstől,
csak bízom a Hangban,
hogy megtart,  vezet és vigyáz.
Ezer éve jövök tranzitéletek ígéretföldjein,
és nem vértezett föl semmi
a hamis ígéretek ellen,
de ez a vattapuha Másik Jelenlét megvéd.
Csak énekel.
Nézem az ismerős kezeket –
istenem, Piaf kezei...
Tükrében táncol a lány,
s a mozdulatok különös párhuzamai
nem a végtelenbe térnek,
csak újra a lelkem mélyéről lebbennek az égre.

 Alázattal, óvatosan elém szórja gyöngyeit.

És áll egyetlen teremtett hangszerével,
arany és hófehér,
tisztán, mint a ma születettek,
hogy megerősítse gyertyafényben
pislákoló hiteinket az égben.