Tíz waka a terítőről

Tévedni érzem
a hajnali magányból
fel-felbukkanó
sűrű szomorúságot.
Buta és nem figyel rád.

***

Azt mosolyogd el,
milyen az ébren érő
hajnal csendjében
szemnyitásnyira fekvő,
alvó kedvesed arca!

***

Mihaszna tükröm!
Angyalarcod felejted
itt nekem, Kedves,
s nem őrzi meg tovább, mint
lépteid hangját a kő.

***

Ha írok neked
- egészen egyszerűen
követve téged,
ahogy meztelen ölelsz -,
pőre szavakkal szólok.

***

Mikor máshol vagy,
csak messzi ég lehetek
csillagtalanul.
Üres, mély távolokban
bolyongok jég-ködökkel.

***

Lelkem madara
édes szavad, mint tiszta
búzát, úgy eszi.
Lélegzetedben repül
szemed vizei fölött.

***

Nevetésedből
patak, vízesés csobog.
Partjára ülök,
s a végtelen tengerek
nyugalmát érzem belül.

***

Egy ölelésben
hűvös-forró indákkal
megkapaszkodlak,
lélek benned lombot bont,
vágyad fájává válok.

***

Gyertyáink fénye
táncol arcodon kicsit
lobogva lüktet
vörös-fekete tangót
veled a vér és a láng.

***

Nem lehet csak úgy
a szerelem angyalát
körülgondolni.
Ha nem mellettem alszik,
éjjel fölöttem köröz.