A katedrális leomlott kövein

áldatlan álmokat alszom.

1.

Angyalok jelével derekadon
ketté tört hajnalok
árkaiban fekszel
elárvult vágyhalak úsznak
a szerda képei elé
kőmosott vörös karikák
de megváltó óracsörgésben
rendíthetetlen monotóniával
birtokba vesz a reggel
s a kávé illatos gőzétől
párálló homlokodról
pilládra csapódik
a menni muszáj.

2.

Gesztenyék rozsdálló ágyán
fordulnék másik oldaladra
de tiltott az ősz
s a tél talán végleg behavaz
még zenélek neked – zörgő avar -
mielőtt feszesebbre húzom a csöndet
elveszik hangszerem tompa ködök
suttogva kellene énekelni
de nesztelen földeknél is halkabbra fogtad
nincs az az isten
akinek szeme átdöfi az éjszakát.

3.

Isten szemében semmi az
az enyémben sómarta óhajtó mondatokkal nézlek
már nem kellene mindent magamra írnom
összefirkáltam veled az életem
milyen abszurd hogy „gyilkos radír”.