Nyitva van

Holdfény-szőtt arcodban nézlek csöndesen.
Agyam furcsa dalodat játssza -
nekem nincs ilyen zeném!

Kedvesem érti ezt.
Szemére éj sötétje nem vet árnyat,
hiába bágyad tűz-tekintete,
csak álmos és nem álmatag.
Hangjában már a holnap íze,

ezer terve a párnán szétszalad.
És alszik.
Szíve zugában ott ülök,
egész kicsire kuporgom magam.

Csókod fűszerére vágyik álmom
s ébrenlétem pillanatai,
ahogy vágyni tudnak
tört szárnyú madarak az égre,
míg tollaik közé borzolt
szerelemre éhesen
tépik a Napot.

Szerelmes, boldog nyugtalanság!
Altató karomra párnázok neked,
s a paplangó, hűvös hajnalokban
langyosra fűtöm testedet.

Zöld ág, csak bújj!
Arany kapukat álmodom,
míg alszol.