Magam vagyok ezen a szombat délutánon
de mintha én se lennék egészen itt
résnyire húzott szememben a nap maradéka
képek hullámzanak estétől reggelig
ahogyan bőrödön ring a simogatás
boldog test boldog mosolya
igen a hátad is megtanult mosolyogni rám
hajad körbekacagja válladat
az enyémet is lassan
lebegésem az utcán is izzik szitáló esőben
nézel egészen közelről
ilyen a szerelem szeme láng-kék
bőröd alatt néhol látszanak az erek
számból téped a csókot
nem fáj

vigyázni vágylak elringatni
majd számolom lélegzeted
ritmust vált érte az enyém
egyszerre süllyed-emelkedik bennünk
legyen az hajnali madárfütty
vagy közeli templom harangszava
a csönd is súlytalan
csak szőkeséged surrog hátamon
veled a megadás
nem akarok semmi se lenni csak a kedvesed
fekszel velem a földön
néha ágy se jut
mégis virágot préselek Lőrinc lapjai közt
ahogy combjaid közé préseltük az eget
most újra fölfedezlek
álmodunk
nemalvásomban téged nézlek
el kell engednem arcodat
pedig akarlak fognám a kezed
és meghagynám neked az éjszakát.

Nem akarok semmi se lenni, csak a kedvesed.