Helló, no meg halihó!
Együtt lenni marha jó!
Együtt is meg külön-külön,
üldögélek macskakövön.

Macska köve, világ öve,
levetkőzik, csupasz löve,
meztelenül sürög-forog,
leszédülnek a vándorok.

Zajok jönnek, zajok mennek,
mindenkik csak beszélgetnek,
szól a hang és szól a zene,
vajon nekem is üzen-e

valaki a cyber térből?
Elegem van már a télből!
Ordítanék én is nagyot,
csupasz seggem is megfagyott.

utálom a verseket

mikor macska ül kövön

de ez baromság

mert nincs macska

nincs öröm

csak depresszió

recesszió és műköröm

bolond vers ez.

úgy élek, mint narkós

mikor elfogy az nap

s kaparja a falat a résen

amin besüthet

de nincs rés

csak a semmi

a lebegés a vad zuhanás

a képtelen tenni akarás

a fakuló színek ideg villanások

két kéz a fejen mi szorítja

-de mért nem a torkot-

látom a bolondot

a sikoltó zuhanó testet

(gyűlölöm Pestet)

vibrálok és egyszerre

pattan a buborék

már megint kiestem

de hová,

nincs körülöttem semmi