Prelude

És újra meg újra szólítom őket.
Remegéseid csillagát.
Hullani, szállni,
köréd feszülni – parttalanul.
Belegyűrődni fénylő ráncaidba,
titokban mindent
zenévé tenni általad;
a Csöndet,
az Elérhetetlent,
a bőröd ívén elhajló Időt.
Maradj még!
Csak egy pillanat,
míg ujjaim árnyát formálom köréd,
s érintelek.