Akkor’d

Amikor megjövök majd,
lassan leteszem a zsákot,
leülök, mesélsz.
Zsebemben út-emléki köveket csörgetek,
két kézzel dobnám medreinkbe:
csobogd körül!
Mint megkésett, film nélküli szinkron -
hangjaink összecsengnek,
de patak-nevetésed
nem görget felőlem
zátonnyá követ.
Egy sóhaj még a víz zenéinek,
és kézfájós kavics-markolással
tartom az újonnan választott harmóniát.